Miért NOER?

A NOER apartman elnevezés kettőnk nevéből született.

2022-ben elhatároztuk, hogy a privát életünkön túlmenően, üzletileg is egy közös dologba kezdünk. Együtt hoztuk létre ezt az apartmant és mindkettőnk beletette a tudását és munkáját.

NOÉMI

Munkám során rengeteg üzleti utat szerveztem. Tudom, mire van szüksége egy üzletembernek/üzletasszonynak a szálláshelyen és az volt az álmom, hogy ezt meg is adom nekik. A cél, hogy Ön gyorsan, egyszerűen és elvárásainak megfelelő minőségben tudjon megszállni és a következő napját kipihenten és kiegyensúlyozottan kezdhesse.

Mivel nekünk is vannak gyerekeink, a családosokra is gondoltunk. Tettük ezt úgy, hogy senki nem botlik lépten-nyomon kiságyba és gyerekjátékokba – pedig ezek is megtalálhatóak az apartmanban.

PÉTER

Harminc éve vállalkozóként dolgozom. Nálam mindig az ügyfél az első. Rengeteg mindent magam készítek, hozok létre vagy javítok meg. Az én kezem munkája szinte minden a házban, a konkrét kivitelezés az én érdemem.

Büszke vagyok a munkámra, arra pedig még inkább az leszek, ha Ön kipihenten és elégedetten távozik tőlünk.

Mindketten azt kívánjuk, hogy érezze magát remekül nálunk!

Miért válassza a NOER Apartmant?

  • Német és angol nyelven is rendelkezésére állunk.
  • Szállását bármikor elfoglalhatja az önkiszolgáló, okos kilincs rendszernek köszönhetően.
  • Egyedül és családdal is kényelmes szálláshelyet adunk Önnek.
  • Az apartmanban íróasztal, kényelmes forgószék, kávéfőző (kávékapszulával) és sok egyéb – a munkavégzést szolgáló – apróság is van. Minden adott egy rövidebb vagy hosszabb munkavégzéshez, akár üzletemberként, akár szabadúszóként érkezik Magyarországra.
  • Nálunk a kisebb gyerekek is találnak elfoglaltságot, a nagyobbak pedig kerékpárt és ping-pong asztalt bérelhetnek.

Foglalja le a Noer apartmant, pihenje ki magát nálunk!
Vendégünk egy pohár pezsgőre és a reggeli kávéra!

LEFOGLALOM AZ APARTMANT